Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

De Boer Szilvia

De Boer Szilvia
De Boer Szilvia vagyok, Budapesten születtem, ma is itt élek. Gazdasági végzettségem van. A főiskola után egy angol nyelvű rádiónál dolgoztam, majd egy amerikai, nemzetközi nyelviskola budapesti igazgatója voltam, később a férjem révén néhány évet Németországban éltem.

Húsz éve már saját vállalkozást vezetek, elsősorban sales és marketing területen, de rendszeresen fordítok is. Cégünk tíz évig egy kreatív és egy kézimunka magazint adott ki. A magazinban és a weblapunkon rendszeresen írtam cikkeket, de a könyvek világában sokáig csak mint lelkes olvasó vettem részt.

Gyerekkorom óta nyitott szemmel és főleg füllel figyeltem a körülöttem lévő történéseket. Szerettem a történeteket, némi kiszínezéssel tágabb környezetemnek elmesélni. Írni először csak az „asztalfióknak” és a naplómnak írtam, később azonban azt vettem észre, hogy környezetem várja a „meséket”  ‒  főleg, amikor felnőtté váltunk, majd családunk lett  ‒  annak minden pozitív és negatív fejleményével. Olyan témák kerültek napi küzdelmek tárgyává, mint az emberi kapcsolatok, társkeresés problematikája, a személyes kapcsolatok fokozatos megszűnése. Így jött az ötlet, hogy történeteimet, a problémát és lehetséges megoldását szélesebb közönségnek is elmeséljem. Ehhez némi saját tapasztalat is hozzájárul, hiszen régóta házas vagyok, egy tinédzser és egy felnőtt lány anyukája, annak minden örömével és problémájával.
Mivel korábban nem tanultam kreatív írást, a Magyar Íróképzőben elsajátítottam az alapokat, azóta több workshopon, írótáborban részt vettem. A prózaírás mellett megismerkedtem a forgatókönyvírás alapjaival is. Első regényem, A Fellini-villa Klub megjelenése után felvetődött a regény filmes adaptációjának lehetősége is. 
A forgatókönyv elkészítése azonban még várat magára, hiszen az olvasói visszajelzések és kérések nyomán jelenleg a regény folytatásán dolgozom. 

Írói oldalam: facebook/fellinivilaklub
instagram/fellinivillaklub


youtube csatornám https://www.youtube.com/channel/UCiR2TmuFfRtEIJqHDxRoyoQ


interjú velem: https://www.youtube.com/watch?v=U0CpNtr-CaY